2014. október 29., szerda

Az ősz színei körömlakkos kihívás #4 Bordó/Vörös

Sziasztok!

Ismét elérkezett az idő, hogy egy-egy szín köré csoportosult lakkozásainkat mutassuk be. A mai két szín közül a bordót választottam. Egyértelmű volt a választásom, hiszen amikor elolvastam a felhívást, már akkor tudtam, hogy ezt az NYC lakkot fogom használni. Ahogyan azt is tudtam, hogy nem lesz könnyű vele dolgozni...


... ugyanis ez a lakk olyannyira sötét bordó, hogy már majdnem fekete! Ezért gondoltam, hogy egy nude színnel párosítom. A nude-bordó half moon lakkozás az egyik legközhelyesebb (ha van ilyen), hiszen ezzel már majdnem minden blogon találkozhattatok. 


Mivel nem szeretem a nude lakkokat, azaz még nem találtam meg a bőrtónusomhoz legközelebb állót, ezért a nude lakk is kérdéses volt. Végül felkentem a Rimmel lakkját, utána pedig szabad kézzel megfestettem a félholdacskákat. Vettem francia manikűr sablont, ami azonban nem úgy "görbült", ahogyan az az én körmömnek jól állt volna. Először csak simán így akartam hagyni, de gondoltam, hogy ne legyen olyan unalmas, feldobtam egy arany csíkkal.


Szóval, így született meg ez a manikűr, remélem nem találjátok túl unalmasnak..
A lakk bordósságát egyébként még ezen a képen lehet a leginkább látni:


Sally Hansen Double Duty Base & Top Coat
NYC 232 Lincoln Center
Moyra Gyorsszárítő Fedőlakk

Nézzetek be a többiekhez is. :) 

2014. október 28., kedd

ManiCute - Babona

Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy nem tudtam posztolni tegnap.


Először is: fantasztikus a kezdőképünk, nem? Thimmyke mindig jókat csinál, de ezt nagyon eltalálta!

Szóval tegnap már megfestettem a manikűr alapját. Egy hullócsillagos manikűrt szerettem volna csinálni, de Dii is ezt csinálta, ezért letettem róla. A kékes alap megmaradt, a csillagos éj is, így jött képbe a fekete macska, ami szerintem a 13-as szám mellett az egyik legnagyobb babona.


Az alap ez az Avon lakk, ami szerintem maga a csillagos éj. Erre jött a középső és a gyűrűsujjamon egy átmenet az essence colour3 sima lakkjával. A középső ujjamra még a pelyhes lakkból is halásztam ki, ez ad neki egy kis misztikus érzetet. A gyűrűsujjamra pedig az átmenetre festettem egy fekete macskát, amiből sajnos csak a két nagy szeme látszik..


Nem szeretem az ilyen képeket, de ezt berakom, hogy lássátok, hogy hogyan csillogott az alap:


Sally Hansen Double Duty Base  & Top Coat
AVON Sequined Turquoise
essence colour3 01 Midnight Date
Golden Rose Rich Color 35 
Moyra No.: 66


2014. október 25., szombat

Az ősz színei körömlakkos kihívás #3 Mályva/Lila

Sziasztok!

A két lehetséges szín közül nekem a lilára esett a választásom. Amikor a Nailland standjánál jártam, tudtam, hogy egy igazán őszi lakkot szeretnék venni. Mivel a lila az egyik kedvenc színem (nem csak körömlakkokban), ezért egy ilyen színű lakkra esett a választásom.


Amikor megláttam Thimmyke felhívását, tudtam, hogy ekkor fogom felavatni ezt a Golden Rose lakkot.
Nos, nekem rettentően tetszik ez a lakk! Az üvege és az ecsete megegyezik a szokásos Rich Color vonal tulajdonságaival. A lakkot este kentem fel, másnap szántam rá a vonalak megrajzolását. Este két réteg teljesen elégnek bizonyult. Az első réteg igen halovány lett, a második réteg elfedte az első hiányosságait. Azonban másnap reggel kénytelen voltam egy harmadik réteget felkenni, ugyanis még a 2 réteg is itt-ott foltos volt. Ez lehet, hogy betudható az esti fáradt lakkozásomnak, nem tudom. Emellett viszont gyorsan szárad, ami nagyon jó hír. 


Szegény fekete Golden Rose lakk.. Még egy másik lakkozáshoz szedtem össze a lakkokat, amikor a lépcsőn lefelé jövet leesett ez a lakk. Nagyon megijedtem és fejben már mostam fel a lakkot, elpazarolva ezzel vagy fél üveg lakklemosót, de legnagyobb meglepetésemre erre semmi szükség nem volt! Az üveg nagyon strapabíró, csak a sarkáról pattant le egy kis darab(utolsó képen láthatjátok). Ennek nagyon örültem, viszonylag jól megúszta az esést. :)
A mintát szabad kézzel rajzoltam, a titka a lassú mozdulatok. Még a jobb kezemre is meg tudtam csinálni, teljesen vállalható lett a minta. 


Sally Hansen Double Duty Base & Top Coat
Golden Rose Rich Color 26
Golden Rose Rich Color 35

Remélem nem bánjátok a kicsit hosszabb posztot, nézzétek meg a többiek munkáit is. ;) Jó hétvégét! :*


2014. október 22., szerda

Manikűrvadász

Sziasztok!

Ismét Manikűrvadász, most pedig nem mást kaptam, mint aki kiötlötte ezt az egészet, Isabellát. Nagyon sokat nézelődtem a blogján, végül ebben a bejegyzésben találtam rá a nekem legjobban tetsző manikűrjére.


A rózsaszín helyett a zöld került a középpontba, ugyanis már régen volt zöld lakk a körmeimen. A homoklakk helyett pedig csak egy csillámos lakkal dolgoztam. A mostani körben nem kifejezetten lemásoltam a körmöt, inkább csak inspirációt merítettem.


Nagyon megtetszett ez a manikűr, környezetemben lévők is megdicsérték. 
A zöld Lovely Lakk egyébkét az a tipikus karácsonyi lakk szerintem, de így kis mennyiségben és fogpiszkálóval felhelyezve nem érvényesült annyira az ünnepi hangulata.


Sally Hansen Double Duty Base & Top Coat
NYC 035 Cupcakes and Latte 
Lovely Blink Blink Nr 4
Moyra Gyorsszárító fedőlakk


2014. október 16., csütörtök

Az ősz színei körömlakkos kihívás #2 Szürke/Taupe

Sziasztok!

A mai két szín közül a szürkére esett a választásom. Örültem, hogy Thimmyke ezt a színt is beválogatta a színek közé, hiszen mostanában ez az egyik kedvencem. Azonban nincsen ilyen színem, teljesen szürke helyett csak egy kicsit kékes beütésű lakkal kellett dolgoznom.


Nagyon szerettem ezt az NYC lakkot, régen egy rossz szavam nem lett volna rá, azonban az utóbbi időben a felkenésnél olyan szinten buborékos lesz, hogy már a látványa is elviselhetetlen. 


A Golden Rose lakk kifogástalanul működik. Nagyon szép feketét kapunk már egy rétegben is. Ilyen kis felületen nem látszik, de egész körmön kellene a két réteg. 
Szóval a mai mintához is díszítőcsíkokat használtam, hiszen ezek segítségével tudok a legkönnyebben díszíteni. Először két párhuzamos csíkot helyeztem fel, majd háromszögeket formáztam, és végül kitöltöttem a helyet. :) Ennyire egyszerű. 


Sally Hansen Double Duty Base & Top Coat
NYC 019 Perfect Day
Golden Rose Rich Color 35
Moyra Gyorsszártó fedőlakk

2014. október 13., hétfő

ManiCute - Idő

Sziasztok!

A ManiCute mostani témája az idő, a közelgő óraátállításnak köszönhetően. Nem akartam az óraátállítást a körmeimre festeni, ezért más inspiráció után néztem. Végül eszembe jutott, hogy van egy film, amelynek a címe In time (magyarul: Lopott idő), és végül ez a film adta az alapot a manikűrnek.


A filmbe nem szeretnék nagyon belemenni, úgyis a plakátokon látható érzést próbáltam átadni. 


A filmben az életet idővel mérik, amely az ember bőrén jelenik meg neon zöld számokkal. Ez adta az egész manikűrnek az alapötletet. Fekete alapra fehérrel, majd neon zölddel irkáltam. Rákerült az In time felirat két darab i betűvel, ugyanis a két darab i betű most a szünetet jelzi (II). A számok az fennmaradó időt mutatják. Hogy meglegyen az összhang, ezüst szegecseket festettem be zöldre és felhelyeztem őket.


Sally Hansen Double Duty Base & Top Coat
Golden Rose Rich Color 35
Moyra No.: 66
Moyra Excellence fedőlakk

Nekem a film nagy kedvencem, a főszereplő színésznő (Amanda Seyfried) az egyik kedvencem és hét Justin Timberlake sem utolsó. ;) ;) 

Ti láttátok a filmet? Hogy tetszett? 





2014. október 8., szerda

Az ősz színei körömlakkos kihívás #1 Bogyószín/Burgundi

Sziasztok!

Thimmyke meghirdetett egy remek Körömlakkos kihívást, amelyben mindig az ősz legjelentősebb színeivel alkotunk manikűrt. Amint megláttam tudtam, hogy jelentkeznek kell. Aki lecsúszott volna erről a körről, az nem búsuljon, egy-egy nap erejéig is lehet csatlakozni, ITT minden infókat megtaláltok.


A mai árnyalataink a bogyószín és a burgundi. Mondanom sem kell, hogy mind a kettő rettentően én vagyok, előszeretettel kenem fel az ilyen, és ezekhez hasonló árnyalatokat. A két opció közül a burgundira esett a választásom, ezen a héten csak ezt viseltem.


A burgundi színt szerintem remekül kiegészíti az arany. Mintát festegetni nem akartam, ahogyan azt sem, hogy az arany elnyomja az alapszínt. Ezért csak szegecseket raktam fel, szerintem kiemeli a lakk szépségét.
A szegecseket a Bron Pretty Store oldalán tudjátok megnézni és esetleg megvásárolni. Ha vásároltok, akkor használjátok a HYBQ10 kódot. ;)


Sally Hansen Double Duty Base & Top Coat
Moyra No.:40
BPS szegecsek
Moyra Gyorsszárító fedőlakk



2014. október 3., péntek

PUPA Viva Carioca Lasting Color Gel Dou 01 Truly Tropical

Sziasztok!

Ma életem két PUPA lakkját mutatom be. Anyukám olaszországi útja során vette nekem ezeket. Pedig nem is kértem, hogy hozzon nekem és nem is mondtam neki, hogy milyen lakkmárkákra érdemes arrafelé figyelni. Hiába, ennyire már ő is tudja. :D


Szóval a poszt megírása már ott gondot okozott, hogy nem tudtam, hogy mik a neveik a lakkoknak. Gyorsan írtam Áginak, hiszen ő jártas ezekben a dolgokban. :) Együttes erővel megtaláltuk a neveket. A Truly Tropical nevet kapta a kis duo. Két lakkot rejt a színes dobozka, szerintem mind a kettő őszies szín.


A lakkokról jókat tudok elmondani: két réteges fedés és gyors, fényes száradás. Az ecsetük lekerekített, amivel nagyon könnyű dolgozni. A kupak nagyon tetszik, hogy ilyen arany fényes, szinte látni önmagunkat benne. Ha valakinek számít ez, akkor gyűjti az ujjlenyomatokat, nálam ez nem negatívum. 
Az első szín egy bronzos, barnás lakk, ami nem feltétlenül az én színem, de ősszel tetszik. A finisétől nagyon féltem, tartottam a csíkozódástól, de szerencsére nem csíkoz!
A narancsszínű lakk egy krémes finisű. A színét egy tökhöz hasonlítanám, halloweeni manikűr alapja simán lehetne. Egyébként ilyen erőteljes narancs lakkom még nincs, ugyan még nem neon, de nagyon vibráló.

Nektek van Pupa lakkotok? Ha igen, akkor kedvelitek a márkát?

2014. október 1., szerda

NOTD | Egy kis tavasz

Sziasztok!

Az elmúlt néhány napban sokszor volt napsütéses nap, ami engem arra ösztönzött, hogy egy kicsit tavasziasabb körmöket fessek. Engem nagyban befolyásol a körömfestésben az időjárás és az évszak is.
Az egyik kedvenc tavaszi lakkomat használtam fel, ami nem más, mint a CG pasztellrózsaszín gyönyörűsége. Nagyon szeretem, bár a sok használat miatt rettenetesen fogy.


A másik lakk, ami az egész körmömre került a Moyra fehér lakkja. Sajnos már ez is nagyon megviselt darab,az üvegjén is látszik, sokszor nyúlok utána, leginkább díszítéskor. 


És a főszerepet az essence lila fedőlakkja kapta. Imádom a csillámos toppereket és a lila színt is, tudja is ezt a környezetem; nem véletlenül ezt a lakkot kaptam meg még a tavalyi szülinapomra. Ami érdekes, mert az idei két hónap múlva lesz. :D 
Na, de mentségem is van, hogy miért nem próbáltam ki: egyrészt nagyon vágytam erre a lakkra és csak úgy üvegben nézegettem; a másik indok pedig az, hogy valami nagyon szépet akartam vele alkotni. Ez lett belőle. :)
A fehér alapra két párhuzamos díszítőcsíkot ragasztottam és vékony ecsettel vittem fel a csillámos lakkot úgy, hogy a lehető legtöményebb eredményt kapjam. Egyszerű, de ismét egy nagyon mutatós manikűr lett.


Sally Hansen Double Duty Base & Top Coat 
Moyra No.: 3
essence special effect! topper 17 only purple matters
Moyra Excellence fedőlakk


 Nektek is volt már olyan lakkotok, amit egy darabig csak az üvegben csodáltatok?